A gyanúsított kihallgatása során azt mondta a nyomozóknak, hogy nem lopási szándékkal érkezett az üzletbe, hanem telefonjához akart töltőkábelt vásárolni, ám az nem volt. Ekkor észrevett az üzletben egy őrizetlenül hagyott laptopot, látta, hogy nincs biztonsági védelemmel ellátva, így magához vette és kisétált az üzletből.
A laptopot másnap egy helyi piacon pár tízezer forintért eladta, majd úgy döntött néhány nap elteltével visszamegy az üzletbe, megérdeklődni, érkezett-e telefonjához töltőkábel, ekkor azonban a dolgozók felismerték és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották. A beismerő vallomást tett gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság 2016. július 12-én lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségre.