Nono az Atletico Madridban kezdte pályafutását, 15 évesen pedig a Real Betishez igazolt. Az andalúziai csapatban mutatkozott be 2012. május 5-én a spanyol első osztályban, a Sporting de Gijón ellen 74 percet töltött a pályán. A 2012/2013-as szezonban tizenöt alkalommal lépett pályára az első osztályban, csapatával Európa Ligát érő helyen végzett a bajnokságban. A következő szezonban így a nemzetközi porondon is szerepelt a Betis színeiben, ott többek között az Olympique Lyon és a Rubin Kazany ellen pályára lépett, utóbbi csapatnak gólt is lőtt.

Nono többszörös spanyol utánpótlás válogatottnak mondhatja magát. A spanyol U19-es nemzeti csapatban 6 alkalommal szerepelt, és 2012-ben Európa-bajnoki címet szerzett. A spanyol U20-as válogatott mezét pedig 5 alkalommal viselte, és egy gólt szerzett.
_ A korábbi diósgyőri játékos Gallardo sokat mesélt a DVTK-ról, és nagyon jókat mondott. Kiváló véleménnyel van a klubról, a szurkolókról, ezek után alig vártam, hogy Magyarországra jöjjek. Alapvetően középpályás vagyok, de ha támadóként küld pályára az edzőm, akkor is teljesíteni tudom a rám bízott feladatot. Csapatjátékos vagyok, akit technikás labdarúgónak tartanak. Mindig a taktikától függ, hogy melyik oldalamat tudom megmutatni a szurkolóknak – nyilatkozta Nono.

- A nyáron több játékos távozott Diósgyőrből, legtöbben a középpályáról, a támadósorból, ezért igyekeztünk itt is tovább erősíteni a csapatot – mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - A korábbi tapasztalatok alapján szerettük volna tovább erősíteni a spanyol vonalat, ebben teljesen egyetértettünk Horváth Ferenc vezetőedzővel. Korábban mindketten láttuk már személyesen is Nono-t egy Elche - Videoton, illetve egy Betis - PAFC felkészülési mérkőzésen. Attraktív, több poszton is bevethető játékos, bízom benne, hogy a szurkolók is hamar megkedvelik.