
Száznál is több szegény családnak szerzett örömet a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat.
Egy gyerekekkel teli busz már hétfőn útnak indult. Ma pedig a második turnus is elment a táborba. A nyári tábort minden évben máshol rendezi meg a roma nemzetiségi önkormányzat. Idén Hejcén pihenhetnek a halmozottan hátrányos helyzetű, szegény gyerekek. Sokuknak ez az egyetlen lehetőség a nyaralásra.

„Gyönyörű hely. Zöld parkok, játszótér, focipálya, minden van, tehát minden adott, hogy a gyerekek jól tudjanak szórakozni, és hasznosan tudják eltölteni a szabadidejüket.” – mondta Lakatos Ernő, a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselője.
A több mint százötven fiatal egyhetes táborozása csaknem másfélmillió forintba kerül, amit a város önkormányzata és a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat közösen fedez.