
A miskolci önkormányzat perecesi táborában, több turnusban, összesen mintegy hétszázötven általános iskolásnak kínálnak idén is tartalmas, hasznos időtöltést a szervezők, kedvezményes áron, folyamatos tanári felügyelettel. – Augusztus ötödikéig hagyományosan három turnusban várjuk a hat és tizenhárom év közötti gyerekeket már több éve – mondta el Mádai Linda táborvezető. – A kéthetes napközis táborban főleg szabadtéri programokat szervezünk a kicsiknek. Délelőtt sportvetélkedők vannak, délután pedig kézműves foglalkozások. A gyerekek kapnak reggelit, ebédet és uzsonnát is. Az első turnus június 27-én kezdődött.

A Miskolci Termelői Nap első éves születésnapjára megrendelt torta egy részét a szervezők a Napraforgó Egyesületnek ajándékozták – ez a civil szervezet mutatkozott volna be a születésnapi vásárban – a másik részét pedig a perecesi nyári napközis tábor kis lakóinak vitte el Kiss János alpolgármester, a Miskolci Termelői Nap támogatója.

Az eperkrémes édesség mintegy 150 diákot örvendeztetett meg, többen repetázni is sorba álltak. - A perecesi napközis tábor, ahogy egész Pereces is, kiváló természeti és turisztikai adottságokkal rendelkezik. A versenyképesség érdekében ezt a területet is fejleszteni fogjuk – mondta el Kiss János, a tábor megtekintetését követően.
