Ugrás a tartalomra

Ismét bombariadó volt az egyik belvárosi bankfióknál

Létrehozva
Ezúttal is egy női hang hívta fel a rendőrség ügyeletét és azzal fenyegetőzött, hogy bomba fog robbanni egy miskolci bankban – tudtuk meg Szabó Csillától, a megyei rendőrség szóvivőjétől.

k_h_bank.jpg

fotó: Végh Csaba

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a Széchenyi utcai bankfiókot azonnal kiürítették a rendőrség szakemberei és elkezdték az ilyenkor szokásos vizsgálatot.

k_h_bank2.jpg

Az épületet és környékét lezárták és bombakereső is kutyával is átvizsgálták a tűzszerészek a terepet, de ezúttal sem találtak semmit.

A múlt héten is ugyanennél a bankfióknál volt bombariadó, akkor is egy idősebb női hang értesítette a rendőrséget, hogy bomba fog robbanni,

A Miskolci Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés büntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettessel szemben. - közölte a sajtószóvívő.