Ugrás a tartalomra

Óvatosságra inti a Törökországba utazó magyarokat a Külügyminisztérium

Létrehozva
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata továbbra is elővigyázatosságot kér a Törökországba készülő és ott tartózkodó magyar állampolgároktól csütörtökön közzétett figyelmeztetésében.

turkey.jpg

Isztambul - fotó: Parai Roland

A konzuli szolgálat emlékeztetet: Törökországban csütörtöktől 90 napos időszakra szükségállapotot hirdettek a múlt pénteki sikertelen puccskísérlet miatt. 

A hivatalos közlemények szerint a rendkívüli állapot lehetséges intézkedései az állami szervek működésének javítását, az állami döntéshozatali eljárás gyorsítását szolgálják, és a szükségállapot az emberek hétköznapjait nem érinti.

A konzuli szolgálat az országba utazó és ott tartózkodó magyarok figyelmét ismételten és nyomatékosan felhívta korábbi utazási tanácsaikra: tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot az utazás alatt, tartózkodjanak a részvételtől a tüntetéseken, tömegdemonstrációkon és kerüljék el azok helyszíneit. 

A kormány a puccskísérlet éjszakája óta az utcára hívja a tömegeket, ezért különösen a nagyobb városokban a politikai demonstrációk, szimpátiatüntetések mindennaposak lehetnek. 

A konzuli szolgálat ismét azt kérte a magyaroktól, hogy regisztráljanak a honlapjukon.

Az ankarai magyar nagykövetség a +90 533 699 3694-es, az isztambuli főkonzulátus pedig a +90 533 375 8715-ös ügyeleti telefonszámon érhető el.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerda este jelentette be, hogy három hónapos rendkívüli állapotot rendel el a múlt heti puccskísérlet miatt, elmondása szerint a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok védelmének érdekében.

A meghiúsított katonai puccskísérletet követően nagyszabású tisztogatás vette kezdetét a török hadseregben, igazságszolgáltatásban és oktatásban. Öt nap alatt több tízezer embert vettek őrizetbe vagy távolítottak el tisztségéből az államcsínnyel összefüggésben.