A DVTK hazai mérkőzései előtt és után két órával - a DVTK-Újpest találkozótól kezdődően - a mérkőzésekre szóló, érvényes belépőjeggyel vagy bérlettel rendelkező szurkolók ingyenesen vehetik igénybe az MVK járműveit – írtuk korábban erre a cikkre hivatkozva.
Így volt…
Az amigeleken.hu portál csapata először levélben kereste meg Kiss János alpolgármestert, arra kérték a város vezetőit, vizsgálják meg az ingyenes utazás lehetőségét. Még aznap este telefonon értesítettek róla a szerkesztőséget, hogy az elképzelés megvalósítható, majd megkapták a hivatalos és pozitív választ Kriza Ákos polgármestertől.

Beindult a kommentözön
„Valahol vénaszkenner van, van ahol ingyen tömegközlekedés. Nagyon nem mindegy!”
„Végre valami embörösön működik... (Nem mismásoltak, nem kerestek kifogást és szakértőt, stb.)”
„Nagyon jó ötlet, köszönet érte. Mondjuk közvetlen meccs után már eddig se nagyon lehetett felférni, de max. várni kell egy darabig.”
„Nagyon köszönöm, élek a lehetőséggel!!”
„Óriási kezdeményezés, reméljük ez valaminek már a kezdete. Ez is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a szurkolók embernek (nem pedig csak fogyasztóknak) érezhessék magukat.”
„Respect; mindkét Félnek!”
„Jó kezdeményezés, és a város szempontjából is jó lépés. Nyilván majd pontosan ki kell dolgozni a hosszú távú működését (gondolva azokra is, akik meccs előtt veszik meg a jegyet), de kellenek ezek a gesztusok.”
„Köszönjük, hogy felvetettétek, és a válasz is korrekt, előre mutató. Amit el kell ismerni, azt el kell ismerni! :-)”
„Nagyszerű ötlet és tiszteletre méltó, gyors válasz és szép gesztus! Le a kalappal!” – írják az amigeleken.hu kommentelői.