
Közel egy éven keresztül zaklatott egy egyetemista fiút egy lány. Személyesen és a közösségi oldalakon próbált folyamatosan jelen lenni a fiú életében az a 22 éves lány, akivel szemben a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat.
2014 decemberében kezdett írogatni a vádlott a sértett férfi közösségi profiljára. Mivel ezt a férfi nem akarta, többször megkérte a nőt, hogy fejezze be. Ennek ellenére a lány ezzel nem hagyott fel, sőt személyesen is többször felkereste a fiút lakóhelyén.

Volt, hogy az egyetemi előadására is beült mellé. Az egyik közösségi oldalon létrehozott egy külön üzenőfalat is, melyet a sértettel megosztott. Ezen rendszeresen üzeneteket írt és saját magáról pornográf tartalmú fényképeket és videókat küldött a férfinak. Ezzel a magatartásával 2015 augusztusáig folyamatosan beleavatkozott a sértett magánéletébe, mindennapi életvitelébe. Az ügyészség próbára bocsátás intézkedés alkalmazását indítványozta a vádlottal szemben.