Ugrás a tartalomra

Megnyílt a 191. balatonfüredi Anna-bál

Létrehozva
Erős hagyományból táplálkozik a balatonfüredi Anna-bál - mondta az emberi erőforrások minisztere szombat este Balatonfüreden a 191. Anna-bál megnyitóján.

anna_bal.jpg

Balog Zoltán, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: 1825 óta hat és fél generáción át tartják meg az Anna-bálokat, és ez az erős hagyomány egy erős Balatonfüredből következik. 

A város erős abban az elhatározásban, hogy kulturálisan, a turizmus szempontjából és gazdaságilag egy "polgári kristályosodási pont" legyen, amelyet érdemes megjegyezni nemcsak Magyarországon, hanem határainkon túl is.

A miniszter hozzátette, ahhoz, hogy ilyen erős hagyomány legyen, erős vezetésre is szükség van, és olyan polgárokra, akik azt szeretnék, hogy Balatonfüred erős legyen.

anna_bal2.jpg

Balatonfüred kulturális partnervárosa, Vác polgármestere Fördős Attila köszöntőjében azt mondta, hagyományaink, melyek magyarságunkra jellemzőek, azért fontosak, mert megkülönböztetnek bennünket más kultúráktól. Hozzátette: amikor ezeket a hagyományokat gyakoroljuk, erősítjük jelenünket is.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt: az Anna-bál Európa egyik legrégebbi bálja, mely őrzi a múlt emlékeit. Hozzátette, a hagyományok tisztelete mellett az elsőbálozók évről évre megújítják a rendezvényt fiatalságukkal, szépségükkel, belső értékeikkel.

A szervezők tájékoztatása szerint a bálon idén 480-an vesznek rész, közülük 250 hölgy nyakába kerültek herendi porcelánszívek, melyek mintázata idén a kagyló belsejét idézi.

Az est folyamán a hagyományok szerint a résztvevők közül a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt, majd a szűkített mezőnyből szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akiket este fél tizenkettőkor mutatnak be. Ők vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon mutatkoznak be a közönségnek, majd lovas huszárok kíséretében sétakocsikázásra indulnak a városban.

Az Anna-bál szépe idén is Viktória-mintás Herendi vázát, udvarhölgyei pedig Rothschild- és Apponyi-mintásat kapnak ajándékba.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával.