Ugrás a tartalomra

Megpróbálták eltussolni a nizzai terrorról készült jelentést?

Létrehozva
Érdekes tények láttak napvilágot arról, hogyan akarják eltussolni a francia vezetők felelősségüket a nizzai merénylettel kapcsolatban. Egy rendőrnő szerint főnökei arra utasították változtassa meg a terrortámadás után készült rendőri jelentést, töröljön ki néhány videofelvételt.

nizza1.jpg

Sandra Bertin a nizzai július 14-i ünnepségen a figyelőkamerákat felügyelte. A hivatalos dokumentumokban a rendőri barikádok elhelyezkedésével kapcsolatosan kellett volna megmásítania az információkat. Azt is le kellett volna írnia, hogy a helyszínen ott volt a nemzeti gárda, pedig a rendőrnő nem is látta őket a kamerákon.

Állítása szerint a francia belügyminiszter, Bernard Cazeneuve irodájából hívták fel és mondták el neki, mit kell csinálnia a jelentéssel.

nizza_terror_mti_ap2.jpg

Sandra Bertin elmondta azt is, hogy szerinte sokkal hamarabb is meg lehetett volna állítani a nizzai merénylőt, ha nem csak revolverek lettek volna náluk, hanem komolyabb fegyverekkel is fel vannak szerelve. A belügyminiszter minden vádat tagadott, „nevetségesek” nevezte a rendőrnő vádjait, mint mondta, beperli őt.

A nizzai mészárlásban 84 ember vesztette életét és több százan megsebesültek. Mint ismeretes, pár napja hangos füttyszóval és Gyilkos! kiáltásokkal fogadták Manuel Valls francia kormányfőt, a helyszínen tartott kegyeleti megemlékezésen.

valls.jpg