
Németh Zsolt úgy fogalmazott, hogy az elkövetők nagy valószínűséggel összefüggésbe hozhatók a migrációval, cselekedeteik pedig a migráció által kiváltott közegben értelmezhetőek.
Közölte, Magyarország nem vonhatja ki magát az európai, nemzetközi politikai helyzetből, amely sok-sok válság összeadódásaként értelmezhető.
Nem feltétlenül új jelenségekről van szó, a terrorizmus már évtizedek óta jelen van Európában is. Most azonban egy sokkal bonyolultabb képletre lehet visszavezetni, nem lehet egy-két okkal megmagyarázni - tette hozzá.
Rámutatott: a migráció hátterében az Európa keleti, illetve déli szomszédságában zajló nagyon súlyos válságok és háborúk húzódnak meg.
A kormány megítélése szerint soha indokoltabb nem volt a kényszerbetelepítésről szóló népszavazás mint most.
Orbán Viktor miniszterelnök február 24-én jelentette be, hogy a kormány népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról. A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
Áder János köztársasági elnök Október 2-ára írta ki a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazást.