Ugrás a tartalomra

Középkori hangulat a Diósgyőri várban

Létrehozva

17. alkalommal rendeztek Középkori Forgatagot a Diósgyőri Várban. Az idei év újdonsága, hogy a vár mellett a Lovagi Tornák Tere is bekapcsolódott a rendezvény helyszínébe. 

Szinte mindkét lelátó megtelet szombaton délelőtt a Lovagi Tornák Terén Kassai Lajos lovasíjász bemutatójára. A világrekorder lovasíjász 16 évvel ezelőtt még szó szerint a sárban dagonyázott, amikor először jött bemutatózni Disógyőrbe, annyira fel volt ázva a várárok, és már akkor arról álmodozott, hogy milyen jó lenne egy normális talajon bemutatózni. Erre15 évet kellett várnia. 

kassai_lajos_diosgyor_ltt_160731_ja.jpg

Kassai Lajos az újjonnan épült Lovagi Tornák Terével kapcsolatosan azt mondta: "Ez egy csoda ami felépült itt. Ehhez hasonló létesítmények Törökországban vannak, de minőségben ez messze a legjobb."

Kassai Lajos szerint ugyan sokan voltak az idei rendezvényen de arra szeretné biztatni a miskolciakat, hogy jöjjenek még többen mert nagyon szinvonalas a program. Hozzátette: a középkori hagyományőrzés a reneszánszát éli ma az egész világon. Az Egyesült Államoktól kezdve Kínáig, minden nép próbálja a saját törénelmét újra értelmezni, bemutatni, tehát ez is a kultúra része, ami mindíg nagy érdeklődésre tart számot.

kozepkori_forgatag_160730_ja_32.jpg

A programsorozat vasárnap is folytatódott Diósgyőrben.