Ugrás a tartalomra

A minorita rend Porciunkula-búcsúja

Létrehozva
A minorita rend Porciunkula-búcsúját ünneplik a hét elején két napon át - hétfőn és kedden - Miskolcon, a minorita-templomban. Hétfőn 13 órától szentségimádást tartottak a 18 órai szentmiséig, melyet Lakatos István minorita atya mutatott be.

minotita_160701ml_4.jpg

A Porciunkula búcsú a ferencesek bölcsőjét jelentő assisi Porciunkula kápolna fölszentelésének emléknapja, melyet az egyház augusztus másodikán, illetve a hozzá közel eső vasárnap ünnepel. Miután Assisi Szent Ferenc annak idején helyreállította a romos kápolnát, ezen a napon szentelték fel újra. A rendalapítónak egy alkalommal e kápolnában megjelent Jézus és a Szűzanya, és biztatták, hogy kérjen valami nagy kegyelmet.  

minotita_160701ml_9.jpg

Ferenc azt kérte, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, teljes búcsút nyerhessen. A kérés rendkívüli volt, de Krisztus helybenhagyta, és Ferencet a pápához utasította. III. Honorius 1216-ban teljesítette Ferenc kérelmét, és augusztus 1-jén déltől másnap estig minden esztendőben a szenvedő lelkekért is felajánlható teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a fölkeresik a Porciunkula kápolnát, gyónnak, áldoznak, és imádkoznak a pápa szándékára. A pápák később a porcinkula búcsú tartásának jogát megadták valamennyi ferences és klarissza templomnak.