
A gasztrofesztivál már hatodik alkalommal költözik a Majális parkba, hogy kellemes szórakozást, barátságos versengést és különleges gasztroutazást kínáljon.
– Érzékelhető a fejlődés – mondta Kandik Ferenc, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Miskolc város és környéke szervezetének tagja. – A fejlődést én az ételek készítése és a gasztronómia megközelítése oldaláról értem. A gasztronómia az egy olyan része az életünknek, ami minden szinten tud fejlődni.

A lecsós ételeknek csak a képzelet szab határt, amit a miskolciak is bizonyítanak évről évre. A szakmai zsűri a tálalás és az összhatás mellett értékeli majd az aprítást, a fűszerezést, a pirítást, párolást is többek között. A hatodik lecsófesztiválnak hagyományosan a Majális park ad otthont.
– Ez lehetőség, ahol a családok, a munkatársak kijönnek – mondta Csiszár Miklós, a rendezvény fővédnöke. – Ez jó csapatépítésre, jó barátkozásra, jó egy jó hétvégének az eltöltésére, és így is történt. Ahogy én visszaemlékszem, minden esetben negyven fölött volt a zsűri által elbírált lecsóféleségeknek a száma.

Félóránként nosztalgiabusz szállítja majd az érdeklődőket a helyszínre. Idén is lesz a tavaly nagy sikert aratott kóstolójegy és ezúttal is keresik majd a legszebb miskolci kiskutyát. Idén sem maradnak el a színpadi programok, de újdonság is várható. Első alkalommal lesz Lecsó-csocsó labdarúgó torna.