Ugrás a tartalomra

A roma holokausztra emlékeztek

Létrehozva
A roma holokauszt nemzetközi emléknapján Miskolcon a roma nemzetiségi önkormányzat filmvetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartott.

romaholokausztnap3160802.png

1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer romát gyilkoltak meg. A megemlékezésről 1972-ben határozott a Cigány Világszövetség kongresszusa. A miskolci megemlékezésen a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke azt mondta: a 72 évvel ezelőtti tragédia nem szabad, hogy újra megtörténjen.

romaholokausztnap160802.png

– Az sem azzal kezdődött, hogy egyből négyezer cigányt elgázosítottak, hanem azokkal a folyamatokkal, amelyek a 30-as években elindultak – mondta Váradi Gábor elnök. – Először csak szavakkal, később pedig tettekkel. Látjuk annak a történelmét, hiszen az az időszak egy hihetetlen fekete korszaka az egész világtörténelemnek.

romakolokausztnap2160802.png