Havasi Bertalan ezzel azokra a sajtómegkeresésekre reagált, amelyek egy friss kormányhatározatra hivatkozva, a visszavont közútfejlesztési tervekről tettek fel kérdéseket. A kormányhatározat tételesen rögzíti, hogy egyes vidéki városokban és országosan mely projekteket támogatnak EU-s pénzből, illetve melyeket a központi költségvetés terhére. Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban 108 projekt támogatását javasolja a kormány, egyebek mellett az M30 autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszának megépítését is, csaknem 148 milliárd forintos támogatási kerettel. A csomagban hét és félmilliárd Ft-os összeggel szerepel a Tiszai pályaudvaron kialakítandó ún. intermodális csomópont, valamint a P+R parkolók kialakítása.
Az Intermodális csomóponthoz is szervesen kapcsolódó Y-híd nem szerepel ebben a határozatban, emiatt a napokban több olyan állítás jelent meg a médiában, és ellenzéki nyilatkozatokban, amelyek azt jósolják: a beruházás nem valósul meg. Érdeklődésünkre a Városháza szűkszavúan úgy reagált: az önkormányzat nem mondott le az Y-híd megépítéséről, határozott célja a fejlesztés megvalósítása.
Utánanéztünk: a Modern Városok Program miskolci szerződésében ez szerepel: „Miskolc új ipari parkjának kialakítása és fejlesztése érdekében az ipari terület kialakításához kapcsolódó közlekedési infrastruktúra-fejlesztés”. Az Y-híd elsődleges célja pedig nem más, mint az új ipari park bekapcsolása a város közlekedési hálózatába. Ismét idézve a miniszterelnök sajtófőnökét: "minden, a miniszterelnök által aláírt Modern Városok Programra vonatkozó megállapodást maradéktalanul teljesítenek." Ezek szerint tehát nem az a kérdés, hogy megépül-e az Y-híd, hanem hogy mikor?