
A női párbajtőrözők érmeket kapnak már az első nap végén. Szász Emesét éremesélyesnek nevezte Patócs Béla, a Diósgyőri Vívó Egyesület mesteredzője.
– A világranglistán harmadik helyet foglal el. Háromszor három perc alatt dőlt el a továbbjutás sorsa. Vívásban a pillanatnyi forma dönt majd.
A mesteredző úgy tudja, hogy 1948 óta nem nyert az olimpián az, aki vitte a zászlót. Jelenleg ez Szilágyi Áron volt. Patócs Béla mégis bízik abban, hogy ez a hagyomány most megszakad.
A 21 éves Márton Annáról úgy nyilatkozott, hogy bízik egy helyezésben számára, már a felnőtt világbajnokságon is bronzérmet szerzett.
– A legesélyesebbek pedig a férfi párbajtőrözők – jelentette ki a mesteredző. – Bár az utóbbi nyolc évben egyszer sikerült legyőzni a franciákat.

Sike József, a Pannergy MVLC vezetőedzője szerint messzemenő következtetést az első meccsen nem lehet levonni.
– 2013-ban Barcelonában egy csoportban volt Magyarország Szerbiával, és bár az első mérkőzésen 13-8-cal nyert Szerbia a csoportmeccseken, a világbajnokságot azonban Magyarország nyerte, Szerbia pedig a négy közé jutásért kiesett Montenegro ellen. 2012-ben Londonban senki nem várta, hogy a horvátok mint az Európa-bajnokságon kilencedikek, veretlenül nyerik a tornát. Azt gondolom, hogy most hat csapatnak van sansza olimpiát nyerni: Szerbia, Magyarország, Horvátország, Montenegro, Olaszország és egy meglepetéscsapat bármelyik tengerentúli amerikai vagy ausztráliai.
Sike Józsefnek egy aggálya van a magyar csapattal: a két sérült játékos, mert tizennégyen mentek ki az olimpiára.

Kincses Attila vízilabdázó egyértelműen a magyar csapatnak szurkol, és bízik is az első helyezésben.
– Azt gondolom, hogy nincs olyan nagy jelentősége, ha most kapnak ki a csapatok, hiszen még bőven tudnak javítani később. Szerintem az első négyben mindenképpen benne leszünk. Ott pedig már azonos erősségű csapatok vannak, úgyhogy nüanszok döntenek majd.
Szerinte mindenki a legjobbat akarja majd kihozni magából, hiszen ez már az olimpia, mindenki erre készült, így nem fognak finomkodni egymással a csapatok.