– Csütörtökön sétáltunk el az iskola mellett, és láttuk, hogy micsoda gyönyörűségek állnak az udvarán – mondta Rácz Sándor, aki saját bevallása szerint rajong a régi járművekért. – Ilyen régi autókat ritkán látni együtt. Én 1968-ban az NDK-ban járva azt figyeltem meg, hogy volt olyan teherszállító, aminek a hátulja fából volt. Azóta rácsodálkozom ezekre a csodákra.

A Diósgyőri Református Általános Iskola udvarán mintegy ötven autó sorakozik. Közöttük van a teljesség igénye nélkül: hosszú limuzin, régi rendőrségi jármű, Trabant, Skoda, Wartburg, Moszkvics, Rolls Royce, bogár, Peugeot, Audi és BMW is. A rendszámokból tudni lehet, melyik az, amelyiket még ma is használják.
– Nekünk otthon vagy negyven ilyen régi autónk van, legtöbbje járóképtelen, felújításra szorul, úgyhogy ide csak hat-hét autót hoztunk el a gyűjteményből – mondta Sebe Máté szervező, aki szerint az emberek mostanában szívesen gondolnak vissza fiatalkorukra, és ezért érdeklődnek annyira a retro iránt.

A tárlatot a Mi-Ve Motorsport Egyesület szervezte, akik korábban összehívtak már Trabant-Wartburg találkozót a tulajdonosok között, de ilyen kiállítást még most hoztak össze először.
– Gyerekkoromtól sokat foglalkozom autókkal, többször vettem már részt kiállításon, de szervező most vagyok először – mondta az egyesület elnöke, Sebe Tamás. – Régi álmom egy múzeum ezekkel az autókkal. Ez lesz a következő lépés.

Az iskolaudvaron az autók között végigmenve érdemes benézni a tornaterembe is, ahol mintegy harminc régi motor áll egymás mellett, közöttük van oldalkocsis is. A kiállítás vasárnap délután 4-ig tart.