Ugrás a tartalomra

Megint éjszakázhatunk a Vadasparkban

Létrehozva
Augusztus 26-án, pénteken este tartják az Állatkertek éjszakáját a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Országszerte tizenkét intézmény vesz részt az ötödik ilyen rendezvényen.

allatkertek_ejszakaja_150828_vcs_18.jpg

Ilyen hangulat volt a 2015-ös ÉjszakáZOO-n.

Az Állatkertek éjszakáját 2012-ben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket.

allatkertek_ejszakaja_150828_vcs_01.jpg

Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben további intézmények is csatlakoztak a kezdeményezéshez.

allatkertek_ejszakaja_150828_vcs_03.jpg

A négy éve megkezdett hagyomány természetesen 2016-ban is folytatódik: idén tizenkét bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek az Állatkertek éjszakája keretében.

allatkertek_ejszakaja_150828_vcs_08.jpg

A programot szervező intézmények fontosnak tartják, hogy az ország minél több pontján részt vehessenek az emberek ezen a különleges eseményen, még több lehetőséget teremtve a nagyközönség és a természet találkozására.

allatkertek_ejszakaja_150828_vcs_17.jpg

Így nagy öröm, hogy szinte minden jelentős hazai állatkert és vadaspark részt vesz a programban.