A fiatalok Balatonmáriafürdőről utaztak városunkba, ahol az önkormányzat nyári táborában Miskolc más testvérvárosaiból érkezett diákokkal találkoztak, ismerkedtek. A tábor célja a kapcsolatépítés volt, a fiatalok játékos feladatokkal és prezentációval ismertették meg egymással kultúrájukat, barátságok szövődtek.

A nemzetközi tábor az asaniak számára Miskolc bejárásával ért véget. Hétfőn délelőtt a városházán fogadta őket Kriza Ákos polgármester, akinek különleges, autentikus ajándékot adtak át. Természetesen ők sem mentek haza üres kézzel, miskolci emlékcsomaggal, és sok-sok élménnyel gazdagodtak. Kriza Ákos köszöntőjében kiemelte, a kapcsolatépítés nem csak a városvezetők számára fontos. A jövő a gyermekeké, kiemelt jelentőségű, hogy Miskolc testvérvárosainak fiataljai között is barátságok szövődjenek – tette hozzá Miskolc polgármestere.
A dél-koreai diákok itt-tartózkodásuk során megtekintették Miskolc nevezetes helyszíneit. Legtöbben most jártak itt először, s a látottak alapján úgy nyilatkoztak: nagyon szeretnének majd visszatérni.

Elmondásuk szerint a Miskolctapolca Barlangfürdő tetszett nekik a legjobban, de az élmények között szóba került a belváros és a Diósgyőri vár is, ahol a pénzverde volt a legnépszerűbb.

A nyári tábor ugyan véget ért Magyarországon, de a kapcsolat nem szakad meg. Asanban napokon belül kezdődik egy hasonló nyári tábor, hogy a barátság és a testvérvárosi kapcsolatok még szorosabbá váljanak. A dél-koreai városban a Földes Ferenc Gimnázium diákjait látják majd vendégül a helyiek.