Ugrás a tartalomra

Mongol befektetők érkezhetnek a térségbe

Létrehozva
Mongóliából érkezhetnek befektetők Szikszóra. A város jelenleg három olyan ázsiai céggel tárgyal, akik milliárdos beruházást hozhatnak az ottani ipari parkba, és csaknem kétszáz munkahelyet teremthetnek a térségben.

mongolnagykovet4.jpg

Füzesséri József szikszói polgármester elmondása szerint elsősorban a kultúra a turizmus és a gazdaság területén szeretnének együttműködni Mongóliával. Erről keretmegállapodást kötöttek, s a mongol nagykövet jóvoltából az első két-három beruházó már itt "kopogtat" a kapuban. Ezek nem sokára elkezdik majd az üzemek, gyárak építését.

mongolnagykovet3.jpg

A visegrádi országok közül Magyarországra érkezik a legtöbb turista a 3 millió lakosú Mongóliából. Ez egyrészt a geográfiai adottságoknak, másrészt a két nép rokonságának köszönhető. Batbayar Zeneemyadar, Mongólia magyarországi nagykövete úgy fogalmazott, Magyarország belépőt jelent a mongol utazóknak Európába. Ha pedig már itt vannak, át tudnak menni Bécsbe, Csehországba vagy akár Lengyelországba is. A nagykövet hangsúlyozta, azt szeretné, ha a jövőben is Magyarország lenne az "első megálló" a mongol turisták számára Európában. Sok a hasonlóság a két nép között, jók az ételek, szép a táj, és az árak is megfizethetők.

mongolnagykovet1.jpg