
Nemcsak miskolciak vettek részt a rendezvényen, hanem a megyeszékhely környékén nyaralók is szép számban „képviseltették magukat”.

A két szerelvény a menetrend szerinti vonatok által nem járt Mahócai szárnyvonalon közlekedett. A nap folyamán lehetőség nyílt piknikezésre a Bükk egyik legszebb pontján, Andókúton. A kisvasutak iránt érdeklődő, szívesen túrázó utasok pedig nyomvonal-bejáráson vehettek részt az erdei vasút néhai Mahóca – Farkasgödör – Örvénykő szakaszán.

– A tervezett csillagnéző program a felhős időjárás miatt elmaradt ugyan, de bízunk abban, hogy a természeti látnivalóknak köszönhetően minden utasunk színes élményekkel gazdagodva tért haza – foglalta össze Mátrai Imre, az Északerdő Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója.

Legközelebb szeptemberben a "Dalol az erdő" elnevezésű rendezvényen lehet majd újra Mahócáig utazni a kisvonattal.
