A hatóság egyik kiemelt feladata a fogyasztói tudatosság növelése. A Civil Szigeten található fogyasztóvédelmi sátorhoz látogatók megismerhetik a hatóság tevékenységét, tanácsot kérhetnek fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdésekben.

Az ingyenes tájékoztatókon túl ellenőrzés is folyik a Sziget Fesztivál ideje alatt. Budapest Főváros Kormányhivatalának felügyelői folyamatosan ellenőrzik, hogy a kereskedők betartják-e a fogyasztóvédelmi előírásokat.

Az ellenőrzések során a felügyelők vizsgálják a vásárlók megfelelő tájékoztatását, az árak és a kiszolgálási mennyiség feltüntetését, a mérőeszközök hitelességét, a nyugtaadást, és azt, hogy a megfelelő mennyiséget kapja-e meg a fogyasztó. A hatóság munkatársai nappal, illetve éjszaka is dolgoznak, az ellenőrzések folyamatosak, és a fesztivál végéig tartanak.

A hatóság továbbá ellenőrzi a mutatványos berendezések biztonságos üzemeltetését és megfelelő dokumentációját, valamint a fiatalkorúakat védő jogszabályok betartását is.

A hatóság összegyűjtötte egy csokorba, mire érdemes figyelni:
- Használjuk a csomagmegőrzőt értékeink védelmére, a sátrakból könnyen eltűnhetnek az értékesebb holmik. Ugyanakkor nem árt tudakozódni a csomagmegőrzés feltételeiről, vagy arról, hogy a vállalkozás milyen mértékben vállal felelősséget az őrzött tárgyakért.
- Ha a belépőként kapott azonosító karszalag eleve gyenge, vagy sérült, kérjük azonnali cseréjét, mivel ha leszakad, elveszik, nem fogjuk tudni bebizonyítani, hogy a szalag nem a mi hibánkból sérült meg.
- Arra gondolva, hogy ha a fesztivál kártyán az esemény befejeztével marad pénz, előzetesen érdeklődjünk annak visszaszerzési módjáról. Általában a kártyán megmaradt egyenleget legkésőbb a fesztivál utolsó napján, zárásig lehet visszaváltani készpénzre. Egy fesztivál kártya érvényes lehet több rendezvényre is, de a rajta szereplő összeg általában nem vihető át a rendezvények között.
- Érdemes a fesztiválkártyát a meghatározott módon regisztráltatni, mivel elvesztése esetén akkor tudjuk letiltani.
- Az ilyen eseményeken előfordul, hogy vállalkozások, kérdőíves felmérők töltetnek ki velünk teszteket. Figyeljünk ilyenkor is személyes adatainkra, ha nem akarunk a későbbiekben kéretlen leveleket, ajánlatokat kapni.
- Amennyiben minőségi kifogásunk van, azt természetesen a pult, kassza elhagyása után is bejelenthetjük, az ezzel ellentétes feliratok tisztességtelen feltételek, nem kell figyelembe venni azokat.
- A reklamáció alapvető feltétele a blokk, nyugta. Minden esetben kérjük el, s még az étellel kapcsolatos nyugtákat is őrizzük meg.
- Kifogásunkkal a vállalkozáshoz fordulhatunk, melyről jegyzőkönyvet kell felvennie. Ha erre nem hajlandó, problémánkat írjunk a vásárlók könyvébe, melynek jól látható, mindenki által elérhető helyen kell lennie. A beírás egyik példánya minket illet, a másik a helyszínen marad.
- Ha élelmiszerrel kapcsolatos panaszunkat nem megfelelően intézi a vállalkozás, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz fordulhatunk.
- Ha nem kaptunk számlát, blokkot, azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé jelezhetjük.
- Ha a panaszt nem megfelelően kezelték, jegyzőkönyvet nem vettek fel, fogyasztói megkárosítás történt, a vásárlók könyvébe nem engedtek beírni, a tisztességes tájékoztatáshoz fűződő jogaink sérültek, akkor a területileg illetékes kormányhivatalhoz fordulhatunk.