Ugrás a tartalomra

A dzsihadisták megfenyegették a Miss Universe-t

Létrehozva
Komolyan kell venni azt a terrorfenyegetést, amelyet állítólag az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet fogalmazott meg a Fülöp-szigeteken jövőre tervezett Miss Universe nemzetközi szépségverseny ellen - mondta pénteken a Fülöp-szigeteki hadsereg szóvivője.

Az IÁ közösségi médiában nemrég megjelent egyik videóján, amelyet valószínűleg valahol a Közel-Keleten forgattak, és pokolgép készítését mutatta, arab felirattal a következő volt olvasható: „készül a bomba Miss Universe-nek”.

A Miss Universe döntője a tervek szerint jövő januárban lesz Manilában.

– Komolyan vesszük a fenyegetést – hangsúlyozta Edgard Arevalo ezredes, a hadsereg szóvivője. A hatóságok azonban még vizsgálják a felvétel hitelességét.

A manilai hatóságok szerint nincsenek IÁ-szélsőségesek az országban, de a terrorszervezet egy korábbi videoüzenetben soraiba fogadta az Abu Sayyaf Fülöp-szigeteki iszlamista terrorszervezetet, amely hűséget fogadott az Iszlám Államnak.

– Olyan csoportok vannak a szigeten, amelyek azt állítják, hogy kapcsolatban állnak az IÁ-val, hogy pénzhez juthassanak. Így nem is túloz nagyon a terrorszervezet, amikor azt állítja, hogy IÁ-sejtek működnek a Fülöp-szigeteken, hogy bizonygassa globális tagságát – tette hozzá az ezredes.