Ugrás a tartalomra

A köztéri italfogyasztást, és a kutyasétáltatókat ellenőrizték

Létrehozva
A rendészet munkatársai a rendőrséggel közösen a dél-kiliáni önkormányzati képviselő kérésére vizsgálták az Otthon tér környékét. A területen rendszeresen járőröznek a rendészek, ezúttal nem találtak semmiféle hiányosságot.

Estefelé is pingpongoztak, beszélgettek a családok és a gyerekek az Otthon téren. A városrész leginkább a gyerekzsivajtól volt hangos.

– Amikor itt vagyunk délutánonként, nem tapasztalunk semmilyen rendellenességet, amikor azonban úgy alakul, hogy reggel vagy délelőtt jövünk ki pingpongozni, akkor szoktunk látni itt, a padoknál a sörös dobozokat, boros flakonokat széthajigálva – mondta Fischer Csaba.

A terület önkormányzati képviselőjéhez nemcsak szóban, hanem levélben is érkezett lakossági megkeresés.

– Nagyon sok lakossági bejelentést kaptam az Otthon térrel kapcsolatban, és én úgy gondoltam, hogy személyesen akarok meggyőződni a problémáról, így ezért is vagyok kint, kértem a rendészet és a rendőrség segítségét – mondta Novák Józsefné Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő.

Eligazítás után indultak a rendészek a rendőrség munkatársaival ellenőrizni a kutyatartókat, és a bolt előtti szeszesital fogyasztást.

– Köztisztasági szabálysértés, ha a téren hagyják az üvegeket – mondta Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet közterület-felügyeleti és rendészeti vezetője. – Ellenőrizni fogjuk a kutyafuttatást is, vagyis a sétáltatásnak a körülményeit. Továbbá mivel lakótelepről van szó, ezért a kint lévő szemetesek kapcsán előfordulhat még a bejelentések alapján, hogy guberálnak, úgyhogy ezt is fogják vizsgálni a rendészet munkatársai.

Csaknem tíz kutyasétáltatót ellenőriztek, akiknél mindent rendben találtak. Ugyanígy ellenőrizték a bolt előtt tartózkodókat is, de köztéri italfogyasztás nem történt. Szabálysértés nem volt, így szankcióra és figyelmeztetésre sem volt szükség.