Ugrás a tartalomra

Habsburg György a Budapest 2024-ért kampányol Rióban

Létrehozva
Budapest 2024-es olimpiai pályázatának sikere érdekében, életében először jár ötkarikás játékokon Habsburg György, az utolsó magyar király, IV. Károly unokája.

„Természetesen a Budapest 2024 miatt vagyok itt, próbálom a kapcsolataimat kihasználni, hogy népszerűsítsem ezt az ötletet” – mondta az MTI-nek az 51 éves olimpiai „újonc”.

„Nemrég érkeztem, csütörtökön az úszásra tudtam ellátogatni, pénteken pedig az ökölvívócsarnokban voltam először, ahol ugyan nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy szerettük volna, de már eddig is fantasztikus sikereket értünk el, s el kell mondjam, hogy bárhova megyek, bárkivel találkozom, hihetetlen tisztelettel beszélnek velünk, elismerve a nagyszerű eredményeket.”

habsburg_gyorgy.jpg

Habsburg György

Habsburg György az olimpia végéig Rióban kampányol majd a magyar kandidálásért, s mint mondta, szeretne minél több sporteseményre eljutni, ám ez nagyban függ az egyéb, a lobbizással összefüggő programjainak alakulásától.

„Kell népszerűsíteni a pályázatot, mert nagyon erős ellenfelekkel kell megküzdeni a rendezésért” – jegyezte meg. Egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy „nagyon reális” esélyt lát a magyar kandidálás sikerére.

„Komoly versenytársak vannak, de mindent meg kell próbálni. Ahogy édesapám (Habsburg Ottó) mondta mindig, aki nem lő, nem talál” – fogalmazott.

Habsburg György szerint Budapest mellett szól, hogy Magyarország a sportban óriási sikereket ért el a történelem során, s még nem rendezett olimpiát.

„Egy régi elképzelés ez már, s egy jól kidolgozott, jó tervünk van” – foglalta össze gondolatait Habsburg György.