Ugrás a tartalomra

Magyar divatnap az államalapítás ünnepére Miskolcon

Létrehozva
A magyaros ruhák augusztus 20-i bemutatóján szereplő modellek tervezői között ott találjuk Meykét, Ducsai Ágnes Georginát és Pálfi Anita Katalint. A Miskolci Galéria programjára a belépés díjtalan.

Ne szaladjunk azonban ennyire előre programajánlónkban, hiszen a Miskolci Galéria a divatnapig is több kiállítással várja az érdeklődőket!

Augusztus 18-án, csütörtökön délután 5 órakor nyitják meg "Pálfalusi Attila: Kísérletező természet" című kiállítását, ami egy válogatás a gazdag, a pop-arthoz és a neoavantgardéhoz is kötődő életműből. Pálfalusi Attila nem először mutatkozik meg a Miskolci Galériában – mostani tárlatán eddig még ki nem állított alkotások is megtekinthetőek. A nagyméretű festmények mellett plasztikák és installációk is helyet kapnak a termekben. A Miskolcon élő és alkotó művészt a kísérletező szemlélet jellemzi – ennek eredményeiből kíván részleteket felvillantani a tárlat. A kiállítás szeptember 18-ig látható.

Szintén csütörtök délután 5-kor nyílik meg a Miskolci Galériában "Pálfalusi Attila Viktor: Movie light" című kiállítása. Ez egy kinetikus installáció, amely lehetővé teszi a nézők számára, hogy belépjenek a film/alkotás varázslatos világába. Pálfalusi Attila Viktor a Miskolci Galéria kamaratermében kiállított munkája egy mechanikus szerkezet, ami az érdeklődés, a figyelem fókuszálásával magát a látogatót helyezi a középpontba, a vetítővásznat egyfajta filmes tükörré alakítva. A kiállítás szeptember 18-ig látható.

Augusztus 20-án, szombaton reggel 9 és este 7 óra között tárlatvezetéseken vehetünk részt "Kövesi István titkos gyűjteménye – Remekművek Aba-Nováktól Zifferig" című kiállításon. A tárlatvezetések időpontjai: 9.00 óra, 13.00 óra, 15.00 óra, 17.00 óra. Jelentkezni telefonon a 46/500-680-as számon, vagy e-mailben a latogato@hermuz.hu címen lehet. A tárlatvezetések díja 200 Ft/fő. Az augusztus 28-ig látható kiállítás az utolsó héten 50 százalékos kedvezménnyel tekinthető meg!

Augusztus 20-án 11 órakor magyar divatnapot nyitnak meg az államalapítás ünnepére a Miskolci Galériában. A „Laurus” Alapítvány a kiemelkedő tehetségek támogatására, a Takács Modell Stúdió és a Herman Ottó Múzeum, Miskolci Galéria szervezésében rendezi meg a magyar divatnapot. A magyaros ruhák bemutatóján szereplő modellek tervezői: Meyke, Ducsai Ágnes Georgina, Pálfi Anita Katalin. A belépés díjtalan. Fővédnök: Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.