Ugrás a tartalomra

Kirándulókoncertek a Zempléni Fesztiválon

Létrehozva
A különleges elnevezés igazán különleges eseményt takar. A kirándulókoncertek ugyanis egyszerre kínálnak zenei élményt, és varázslatos kirándulást a kisebb településekre, mesébe illő helyekre. Ezeknek a nem mindennapi minitúráknak az állomásain egy-egy zenei stílus, egy-egy zenetörténeti korszak elevenedik meg.

kirandulokoncert_vonat_zaszlo.jpg

A kirándulókoncertek során a Karos határában fekvő, honfoglalás kori temető érintésével újra ellátogatunk a 25 éves Fesztivál egyik első koncerthelyszínére, Karcsára, melynek csodás Árpád-kori temploma ad otthont a Cantus Corvinus Énekegyüttes régizene hangversenyének. Az eredeti pompájában, frissen felújított füzéri várba látogatók híres királyi udvarok táncaival, szokásaival ismerkedhetnek meg a Company Canario Historikus Táncegyüttes és a Tabulatúra Régizene Együttes segítségével. Egy másik alkalommal, Bekecsen és Monokon egy zenei körutazás részesei lehetünk: a Vox Arborum Kamarazenei Műhely és a Le Jardin des Arts barokk együttes korhű muzsikái repítenek a távoli múltba.

cantuscorvinusenekegyeuttes.jpg

A programok sorában azonban nem csak az európai kultúráknak lehetünk tanúi: Sárazsadányon egy taiwani gyerekkórus, a Puzangalan Gyermekkar lép fel. A kórus legfontosabb célja nem csak az, hogy örömet okozzon közönségének, hanem, hogy bemutassák kultúrájukat is. Egy másik nem csak zenei momentum, az augusztus 16-i kirándulás, amikor a közönség Pálházáról kisvasúttal utazik Kőkapura és vissza, az erdőn csodás ösvényein keresztül. A Károlyi-vadászkastélyban egy fúvóskoncert, a másik helyszínen pedig egy vonósnégyes koncertjének lehetnek részesei, a kitűnő helyi vendéglátással egyben.

uj_harmonia_fuvosegyuttes.jpg

A programok:

Augusztus 15. | Sárazsadány - Komlóska

Kirándulás a taiwani gyerekkórus előadásától a fúvósegyüttes koncertjéig

15:00 Sárazsadány, MNM Rákóczi Múzeum Néprajzi Kiállítóháza - Puzangalan Gyermekkar

17:00 Komlóska, Ruszin Park - Új Harmónia Fúvosegyüttes 

Augusztus 16. | Kőkapu - Pálháza

Fúvóskoncert, vonóskoncert, vasutazás, vendéglátás egyben

15:00 Kőkapu, Károlyi-vadászkastély - Corpus Harsonakvartett

17:00 Pálháza, Térségi Művelődési Ház - HangÁr Kvartett

Augusztus 17. | Füzér

17:00 Vár - Reneszász koncert, vendéglátással

- Company Canario Historikus Táncegyüttes

- Tabulatúra Régizene Együttes

Augusztus 18. | Karcsa

17:00 Református templom - Cantus Corvinus Énekegyüttes

Augusztus 19. | Bekecs - Monok

Zenei körutazás fafúvosokkal és barokk kamarazenével

15:00 Bekecs, Katolikus templom - Vox Arborum Kamarazenei Műhely

17:00 Monok, Andrássy-kastély - Le Jardin des Arts