Ugrás a tartalomra

Nyári mérleg és nyár végi teendők a kertben

Létrehozva
Előkészíthető a szüret és a pince, ha tárolásra szánjuk, de érdemes kipróbálni az őszi ültetést – állítja a szakember. Nagy Jánossal, a Diósgyőri Kocsis Pál Kertbarát Kör elnökével beszélgettünk a nyár végi teendőkről és az eddigi termésről.

kertbarat_kor_160420ml_5.jpg

Változatosnak nevezte a nyarat Nagy János. A kertbarátok körének elnöke szerint a szélsőséges időjárás csak a korai fák fejlődését befolyásolta.

– Volt vihar, hőguta és eső is. Mindent összevetve kiváló termés lett idén. A kiskertekben és a szőlősökben ugyanazt a termésátlagot hozták a gyümölcsök és zöldségek, mint máskor szokták. Csak a késői kajszi szüreteknél okozhatott problémát a viharos szél, ha lefújta az érett gyümölcsöket a fáról, hiszen ezekből már csak pálinka lehetett. Persze ez sem elkeserítő.

barack.jpg

Forrás: homepreservingbible.com

Az éghajlati változások megváltoztatják a kertészkedési szokásokat. A szakember szerint ma már figyelembe kell venni a klímaváltozást, így olyan növényeket és gyümölcsöket kell gondozni, amik bírják a szélsőséges időjárási viszonyokat.

– Az, hogy nem volt tartósan meleg, kedvezett a szőlőnek is. Persze csak ott, ahol nem volt jégkár és viharos erejű szél sem. Szeptember végén, október elején jó termés lesz tehát szőlőből. Most még utoljára permetezhetőek ezek. Érdemes előkészíteni a hordókat, kitisztítani azokat. Fontos, hogy a forró vizes mosás után ne öblítsük ki hideggel, mert a fának a szerkezete hirtelen összehúzódik, és magába zárja a mosószert, amitől aztán fura íze lesz a bornak. Sokan esnek ebbe a hibába.

hordok.jpg

Nagy János szerint már kénezni is lehet a hordókat, hogy a baktériumokat kiirtsák belőlük a gazdák. Száz literenként egy kénszál ajánlott. Ha azonban dohos illatú marad a hordó, nem szabad már használni, mert dohszaga lesz a bornak is.

– Elő lehet készíteni a pincéket a zöldségek fogadására. Csinálhatunk egy egészségügyi meszelést. A fekete retek például nemcsak a megfázás ellen jó, de az epekő megelőzésére is. Azoknak, akik még nem ültettek ősszel, ajánlom figyelmükbe a fokhagymát, vöröshagymát, salátaféléket, hiszen kora tavasszal ezekből olyan primőr, tápanyagban gazdag zöldségeket kapunk, amik nem találhatóak meg a boltok polcain és a piacon sem.

További teendők közé tartozik még a paprika és a paradicsom betakarítása és befőzése is.