Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Diósgyőri Rendőrőrse ismeretlen személlyel szemben, aki 2016. május 29-én az 1-es számjelzésű és a belváros irányába közlekedő autóbuszon eltulajdonította egy utas irattartóját. Ez tartalmazott egy ERSTE bankkártyát is, amellyel később több, mint egy tucat alkalommal vásároltak.

Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a fényképen látható nő személyazonosságának és tartózkodási helyének megállapítása. Kérik, hogy aki felismeri őt jelentkezzen személyesen a Miskolci Rendőrkapitányság Diósgyőri Rendőrőrsén (3525 Miskolc, Árpád utca 2. ), vagy telefonon hivatali munkaidőben a 46/514-511-es telefonszám 68-65-ös mellékén az ügy előadójánál.
A nap 24 órájában hívható a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a 46/514-506-os telefonszámon, valamint a 107-es és a 112-es segélyhívó telefonszámok.
Emellett a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán. A rendőrség a bejelentő személyét bizalmasan kezeli.