Pénteken jogi- és eredetvédelmi konferenciával indult az idei Avasi Borangolás, amit a Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezésére, a Megyeházán tartottak.

De a „szakma” mellett a kulturális programok iránt érdeklődők számára is tartogatott csemegét a péntek délután: az Avasi református templomban Sebestyén Márta és a Gryllus-testvérek közös koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők.

A pénteki ráhangolódást követően szombaton aztán déltől indul a borangolás, több kiindulóponton is megvásárolhatjuk a fesztiválpoharunkat, hogy aztán a térképet is tartalmazó kiadvánnyal a kezünkben sorra felkeressük azt a 45 pincét, amely csatlakozott a programhoz.

Látva az egyre fokozódó érdeklődést, idén még inkább igyekeztek bővíteni a programkínálaton. Ennek eredményeként bővítették kétnaposra a rendezvényt, hogy mindenki megtalálhassa a maga számára legkedvezőbb időpontot, amikor meglátogatja a történelmi Avas pincéit. De a szervezők kihasználják az avasi Kilátó környékét is: itt családi programok és koncertek várják majd a borangolókat. Többek között fellép a P. Mobil is, az ő koncertjükkel zárul a kétnapos fesztivál.
