A Kossuth-díjas művész elmondta, lélekben sokkal fiatalabbnak érzi magát. Gyönyörű kislánya, a tízéves Léna és huszonkét évvel fiatalabb felesége, Zsóka nap mint nap újult erővel és boldogsággal töltik fel. - Soha nem volt téma köztünk a nagy korkülönbség. Csodálatos az életünk, tele vagyunk tervekkel – nyilatkozta.

Kóbor János 12 évvel ezelőtt, 2005-ben egy partin ismerkedett meg Deme Zsókával, ahol azonnal egymásba szerettek. Az Omega legendás frontembere három évvel később vezette oltár elé 22 évvel fiatalabb szerelmét, aki korábban modellként dolgozott, közös lányuk, Léna pedig 2007-ben látta meg a napvilágot.

Új dalok
2016. október 19-én debütált az interneten az új Omega-dal, az Ötvenhatos lány. A szöveg Kóbor János saját kamaszkori élménye alapján íródott, a videoklipet a Szoborparkban forgatták. Egyúttal kislemez is készült Omega ’56 címmel, amelyre egy további új szerzemény, a Rádió Luxembourg is felkerült. Novemberben a németországi Riesában játszottak egy színpadon olyan előadókkal, mint a Creedence Clearwater Revived, a Nazareth és Bob Geldof. December 10-én Kassán, a Steel Arénában tartották a Testamentum „lemezbemutató” koncertet. Bár az album befejezését elhalasztották, a koncerten eljátszották a három, most napvilágot látott új dalt. Az elmúlt évet a Várkert Bazár rendezvénytermében tartott Omega Karácsony koncert zárta.

2017-ben 55 éves az Omega!
Az Omega 2017-ben ünnepli megalakulásának 55.évfordulóját. Az első jubileumi koncert március 25.-én volt Piotrków Trybunalskiban, Lengyelországban,a lengyel-magyar barátság napi fesztiválon, ahol az együttes szinte teljes felállásban (Molnár György Elefánttal, de Mihály Tamás helyett még mindig Katy Zee-vel) lépett fel. A koncerten a lengyel Silesian Blues Band zenekar tagja, Józef Skrzek vendégkeskedett, akivel az együttes Czeslaw Niemen Dziwny jest ten swiat adta elő lengyelül,továbbá Jozef a Gyöngyhajú lány előtt egy kis billentyű-improvizációval is megörvendeztette a közönséget.
Az év folyamán az Omega a Partiumban (Nagyvárad, Szatmárnémeti, Temesvár), a Felvidéken (Bátorkeszi, Kolon,Kassa), Németországban (Reichenbach, Erfurt, Rostock, Löbau, Berlin, Halle, Chemnitz, Drezda), hosszú idő után Svájcban (Basel/Pratteln) és Csehországban (Prága-Lucerna) is koncertezik majd. Volt egy zártkörű buli is április 29-én Budapesten, a Tüskecsarnokban. Április elején új felvételt is közzétettek: a Scorpions Still Loving You című slágerét dolgozták fel. A tervek között felmerült egy újabb vidéki sportcsarnok-turné és egy budapesti dupla koncert ötlete is az új Hidegkúti Nándor Stadionban, valamint egy jövő évi bukaresti fellépés.