
Regős Judit, az alapítvány elnöke elmondta, ezer szállal kötődnek Kemény Dénes személyéhez – ő hozta létre az alapítványt, és ő indította el a Tegyél jót! elnevezésű élménynapokat is. Ennek az a lényege, hogy az alapítvány munkatársai gyermekotthonokat keresnek fel, és önkéntes, segítő családok részvételével szabadidős, illetve sport programokat szerveznek a gyermekek számára.

Ezúttal Miskolcra látogattak,s természetes volt számukra, hogy felkeresik a Kemény Dénes nevét viselő intézményt. A Miskolci Vízilabda Club nagyon kedvesen fogadta őket,vállalták, hogy egy edzést is rögtönöznek a vízben a gyermekek kedvéért. Regős Judit kiemelte, az alapítvány célkitűzései között kiemelt helyet foglal el a sport, értelmes, egészséges célkitűzéseket, motivációkat szeretnének mutatni a gyerekeknek.

Az élménynaphoz csatlakozott Sperka Tamás ultramaratonista futó is csapatával, akik gyermekotthonról gyermekotthonra viszik a stafétát, a „Minden élet érték” jelmondattal. Kemény Dénes külföldi utazása miatt nem lehetett jelen az eseményen, de felesége Kemény Renáta itt volt, Kriza Ákos polgármesterrel, és Bachner Andrással, az MVLC elnökével fogadta a gyerekeket az uszodában. Az MVLC 100 000 forinttal támogatta az alapítványt.

Kemény Dénes az alapítvány létrehozásakor úgy fogalmazott: „mind az egészséges társadalom, mind a sport számára kiemelten fontos az utánpótlás nevelés. Mi, sportvezetők első sorban a családokra számítunk a következő sportoló generációk kinevelésében, ezért nagyon fontosnak tartom a háttérben az egészséges szemléletű családokat. A Szülők Háza intézmények a hátrányos helyzetű családokban is hatékonyan képesek segíteni azt a hátteret, amely támogatja a tehetséggondozást, és testileg-lelkileg egészséges gyerekeket nevelnek többek között az élsportnak is.”

„A ma gyermekeiből válnak a holnap szülői. Ők most élik át mindazt, amiből majd táplálkoznak, amikor ők is szülők lesznek. Ahhoz, hogy szeretet tudjunk adni másnak fontos, hogy minket is szeressenek. Ahhoz, hogy be tudjunk fogadni másokat, fontos, hogy minket is befogadjanak. Alapítványunkkal azon dolgozunk, hogy megszülethessenek a családok: a szülők, nagyszülők, a gyerekek; egymást szeretve, támaszt nyújtva segíthessenek egymásnak, tágabb és szűkebb értelemben. Befogadó családi közösségeket építünk, rendezvényeket szervezünk, tréningeket, képzéseket tartunk, hogy öröm legyen szülőnek lenni. Mert csak kiegyensúlyozott szülő tud kiegyensúlyozott gyerekeket nevelni” – hangsúlyozta Regős Judit elnök az alapítvány célkitűzéseiről.