2017-ben a Bartók Plusz Operafesztivál bekapcsolódik abba a programba, melynek középpontjában Kodály Zoltán zeneszerző, világhírű zenepedagógus, népzenekutató áll. Kesselyák Gergely fesztiváligazgató szerint a Kodály életmű túlmutat önmagán; a hátrahagyott zeneművek összessége mellett része a világhírű zeneoktatási módszer is.

– Még a Távol-Keleten is az ő módszere szerint oktatnak. Ha valaki Kínából vagy Japánból meg akar ismerkedni az európai zenekultúrával, emiatt Magyarországra is eljön – hangsúlyozta, hozzátéve: az életmű része az a kórusmozgalom is, amivel Kodály „egy országot tanított meg énekelni”, illetve ezen keresztül a komolyzene szeretetére.
Az idei operafesztivál mindhárom területre kellő hangsúlyt helyez majd, Kodály több fontos műve megszólal a tíz nap alatt. A nyitóhangversenyen a Psalmus Hungaricus és a Budavári Te Deum lesz hallható, Kodály két, lenyűgöző oratorikus műve, szólistákkal, hatalmas kórussal. – E mellé Fekete Gyula komponált a felkérésünkre egy csellóversenyt, amely ősbemutatóként szólal meg – nyilatkozta a fesztiváligazgató.
Az Ezrek operája idén a Székely fonó lesz. A Magyar Állami Operaház vendégjátékát a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínpadán láthatják az érdeklődők. A választás azért esett erre a helyszínre, mert szükség lesz a zsinórpadlásra és a forgószínpadra, de az előadást a Szent István téri LED-falon egyenes adásban láthatják majd az érdeklődők.

– Aki itt lesz, az egy felvezető műsort is kap, ami egy izgalmas és új megjelenési formája lesz az Ezrek operájának – hangoztatta Kesselyák Gergely, hozzátéve, hogy a hagyományokhoz híven most is tartanak majd két beavató előadást, június 19-én és 21-én, hétfőn illetve szerdán.
Az Operaház vendégjátékában a Székely fonó egy különleges megfogalmazása lesz látható, ami vitákat is kiváltott az elmúlt hónapokban, a premier óta. A lengyel Michał Znaniecki rendezte a művet.

– Úgy gondolom, a lengyelek képesek egy hullámhosszra kerülni velünk, magyarokkal. Azt a magyar bánatot, lélekrezdülést, amit Kodály talán önkéntelenül belekomponált ebbe a műbe, a lengyel rendező nagyon megérezte. Aki a hagyományos történetet, kosztümöket várná, annak ez újszerű dolog lesz, de művészileg, drámailag és érzelmileg is nagyon mély előadás ról van szó – emelte ki a fesztiváligazgató. – Aki autentikusabb élményre vágyik, az a második beavatón, „hagyományos” előadásként is találkozhat a művel.
Egy nagyszabású Kodály-esten megszólal majd a Háry János szvit is. Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház művésze mondja el a tételek között azt a mesét, amelyből a Háry János című daljáték kikerekedik. A Kodály-est második felében Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, Kiváló Művész rendezésében a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciója, a Páva-variációk lesz majd látható, melynek alapja Kodály Felszállott a páva című műve. Csodálatos koreográfia jellemzi az alkotást, és míg Budapesten hangfelvételről játsszák, addig Miskolcon élő zenekarral szólal meg.

A kiegészítő programokban – úgy az Erzsébet téri színpadon, mint a templomi koncerteken – azt kérték a fellépőktől, hogy ha egy mód van rá, építsenek be Kodály zeneműveket, vagy hozzá kapcsolódó zenei gondolatokat a műsorukba. Nem fog tehát úgy elmúlni nap, hogy ne emlékeznének Kodályra.
Itt lesz majd Ittzés Tamás és Lanczkor Gábor ragtime-operája, A Lutherek, monumentális műnek ígérkezik Gyöngyösi Levente Mester és Margarita című opera-musicalje. A harmadik ősbemutatót pedig a tavalyi operaíró verseny győztese, Mátyássy Szabolcs hozza, akinek Scævola című művét hallhatja a közönség. – Szép maga a szöveg is, de a darab minden kellékkel rendelkezik, ami egy sikeres operához szükséges. Azoknak ajánlom leginkább, akik a hagyományos operát szeretik – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.
– Nagyon reméljük, hogy az ősbemutatók közül lesznek olyan sikerek, amelyek bekerülnek a világ kultúrtörténetébe, az operafesztivállal és Miskolccal együtt – fogalmazott Kesselyák Gergely.

Nem ősbemutató, de nagyon érdekes mű Puccini Pillangókisasszonyának továbbgondolása. Egy japán zeneszerző, Shigeaki Saegusa írta, Ifjabb Butterfly a címe. Az opera családi és történelmi dráma szerint bonyolódik. Érdekes alapszituáció, megrázó történet, és Puccini zenéjének megrázó, drámai folytatása.
– Úgy látom, hogy egyre nagyobb a bizalom, egyre jobban elhiszi a közönség, hogy nemcsak a levegőbe beszélünk, hanem valóban a szélesebb körben fogyasztható komolyzenei, opera műveket tűzünk műsorra. Ennek szellemében egyre nyitottabb a közönség a darabokra; persze a miskolci közönség meglátásom szerint mindig is nyitott volt, egy tehetséges előadó mindig nagy sikert aratott – mondta el Kesselyák Gergely.
A Bartók Plusz Operafesztivál június 16-án kezdődik, és 10 napon át, egészen június 25-éig várja az opera szerelmeseit. További információk az operafesztivál honlapján (http://operafesztival.hu/index.php/hu/program/minden-program) olvashatók.
