
– Tizenkét szezont tudtunk le a korábbi pályatesttel, és mivel folyamatosan, egész évben a sportszezon alatt hűtve van, tehát mínusz 11, mínusz 12 fokos folyadék áramlik benne, ez erősen megviseli a pályatestet – mondta Egri István, a Miskolc Városi Szabadidő Központ igazgatója. – Különösen 2006 óta, amikor már évente 9-10 hónapon át működik a jégpálya. Attól az évtől viszont fokozott igénybevételnek van kitéve.

A pálya mellett a tízéves palánkot is biztonságosabbra cserélik, de egy új, jégfelújító gép is érkezik majd a Jégcsarnokba. Mindez 130 millió forintba kerül, aminek hetven százalékát a TAO-s program, a fennmaradó harmincat pedig a miskolci önkormányzat biztosítja.
– Körülbelül huszonöt kilométer cső van itt most lefektetve egy erős vasalással – mondta Egri István. – Jövő héten kezdődik a betonozás és valamikor a jövő hét végéig el is fog készülni ez az új pályatest, amit valamikor július közepén lehet majd igénybe venni. Akkor kezdődik itt az Egyetemi és Főiskolás Kosárlabda Európa-bajnokság, amelynek egyik helyszíne a Jégcsarnok lesz.

A júliusi kosárlabda torna után a legnagyobb melegben kell majd elkezdeni a jégkészítést a Jégcsarnokban. A DVTK-Jegesmedvék bajnoksága ugyanis augusztus 1-jén elkezdődik.