Ugrás a tartalomra

Magyarország feljebb lépett a vizes vb éremtáblázatán

Létrehozva
A szerdai versenynap után is Kína vezeti a Magyarországon zajló vizes világbajnokság éremtáblázatát.

A keddi napot a 19. helyen zártuk, de szerdán – köszönhetően Cseh László 200 méter pillangón nyert ezüstérmének – felléptünk az éremtábla tizedik helyére.

A magyar csapat eddig egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett (ebben a tekintetben ugyanúgy állunk, mint a 11. hollandok), emellett pedig két negyedik és 3-3 ötödik, illetve hatodik helyezést szerzett. Az élen továbbra is Kína áll, a második helyen az oroszok, a harmadikon pedig az amerikaiak.