
Pei Xia Chen férje, Wenjian Liu, a New Yorkban szolgáló rendőr szolgálat közben vesztette életét még 2014-ben. Egy bűnöző, Ismaaiyl Abdullah Brinsley bosszúból gyilkolta meg a rendőrt és társát, Rafael Ramost. A 28 éves elkövető a két rendőrt a járőrkocsiban ülve végezte ki, majd a metróba menekült és fejbe lőtte magát. Tettét korábban azzal magyarázta az Instagramon, hogy barátját két másik rendőr illegális dohányárusítás miatt előállította, majd összetűzésbe keveredtek és a férfi életét vesztette.
Liu családja az eset után úgy döntött, hogy lefagyasztja az elhunyt rendőr spermáját, hiszen Chen és férje már egy ideje próbálkozott a gyerekvállalással. Az özvegy kedden adott életet kislányának, amelyet nemcsak a barátok, de az elhunyt családja is nagy örömmel fogadott. – Az elmúlt években iszonyatosan szomorúak voltunk. Nem kétség, hogy ez a legszebb és legboldogabb nap az utóbbi években – mondta az elhunyt rendőr édesanyja. – Van remény – tette hozzá.
A nagymama szerint a kicsi mindkét szülőjére egyformán hasonlít. Az édesanya igyekezett a terhességét titokban tartani, amíg nem volt biztos benne, hogy minden rendben lesz. A kislány az Angelina nevet kapta.