
A Miskolci Sportcentrum Kft. üzemeltetésében lévő Kemény Dénes Városi Sportuszodában augusztus 5–22. között lesznek az évente szükséges karbantartási és felújítási munkák, így ebben az időszakban zárva tart a létesítmény. A kötelezően előírt, a folyamatos, biztonságos üzemeltetést jelentő víztechnológiai berendezések karbantartása, felújítása mellett sor kerül az öltözői álmennyezetek javítására, tisztasági festésre, zuhanyzói csaptelepek cseréjére, valamint a medencék burkolati hibáinak kijavítására. A 7 millió Ft-ot meghaladó munkálatok egy, a teljes létesítményt érintő nagytakarítással végződnek. A sportolók, úszóvendégek egy – bizonyos szempontból – megújult létesítményt vehetnek igénybe augusztus 23-án.
A Diósgyőri Tanuszoda éves felújítása szintén augusztusban történik. A műszaki berendezések előírt, illetve a folyamatos használatból adódó szükséges karbantartása mellett a közösségi helyiségek festését, valamint a medencék fugajavítását végzik el a dolgozók. A megszépülő uszodában az iskolai tanévkezdést követően szeptember 4-től kezdődhet a vendégforgalom mellett a folyamatos iskolai úszásoktatási program.