
Julio C. Maglione köszönetet mondott a magyar kormánynak, Budapest és Balatonfüred önkormányzatának, a szervezőknek és a több ezernyi önkéntesnek. „Mindannyiuk támogatása, lelkesedése és profizmusa tette lehetővé, hogy ez legyen a FINA történetének legjobb világbajnoksága. Gratulálok” – jelentette ki az elnök.
- Sportolóink, edzőink, tisztviselőink két héten át felejthetetlen élmények sorát élték meg – tette hozzá FINA vezetője. – Mindannyian itthon éreztük magunkat, fantasztikus helyszíneken, zsúfolt lelátók előtt, csodálatos hangulatban, a magyar emberek szeretétől övezve. Ennek köszönhetően mind a hat sportágban kivételes teljesítményeket láthattunk.

Seszták Miklós, a szervező-bizottság elnöke kiemelte, 2015 óta – amikor az eredetileg elnyert 2021-es vb helyett Budapest átvállalta a 2017. évi esemény rendezését Guadalajara visszalépése után – a szervezőknek házon belül nem volt szabad arról beszélniük, hogy negyedére csökkent az előkészületi idő, egyszerűen meg kellett oldaniuk ezt a feladatot. - Ha a világbajnokság alatt nem lehetett észrevenni, hogy csupán két esztendőnk volt a felkészülésre, akkor valóban elmondhatjuk, hogy megcsináltuk a lehetetlent.
A fejlesztési miniszter kijelentette, tarthatna hosszas névsorolvasást, de most csupán egyetlenegy kiemelést tesz: - Köszönöm...: az önkénteseknek - fogalmazott.
Seszták Miklós jelezte, Magyarország kész újabb FINA-események rendezésére. - Nem tagadom, nehéz volt ennek a kihívásnak megfelelni, ugyanakkor bizonyos értelemben vérzik a szívem, hogy vége a világbajnokságnak. Nehéz volt, de gyönyörű. Kedvet kaptunk hozzá. A magyar kormány nevében is kijelenthetem, Önöket bármikor, bármely új kihívás esetén tárt karokkal visszavárjuk - mondta el.

A szervező-bizottság vezetője egy, az irodája falára függesztett Muhammad Ali idézettel zárta beszédét: „A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik. Mi megcsináltuk, amit mindenki lehetetlennek gondolt.”
A záróceremónia hagyományos részeként Seszták Miklós a hazai szervezők nevében visszaadta a FINA-zászlót Julio C. Maglione elnöknek, aki tovább adta a következő házigazdának, a 18. FINA Világbajnokságot rendező koreai Gwangju polgármesterének, Yanghyun Yoonnak.

A záróünnepség látványához a koreaiak tízperces bemutatója is nagyban hozzájárult, de természetesen a legnagyobb siker a hazai szereplőket övezte: Káel Csaba rendezésében ismét igen látványos előadást láthatott a többezres közönség.
A ceremónia végén szimbolikusan elapadt a Duna Aréna mellett álló, az elmúlt 17 napban a világbajnokság jelképének számító FINA-szökőkút, befejeződött minden idők legnagyobb magyarországi sporteseménye.
