Ugrás a tartalomra

Miskolc felkészült a kánikulára

Létrehozva
A héten az országos hőségriadón belül Miskolcon is hőségriadó volt. A hőmérő gyakran 38-40 fok körüli hőmérsékleteket mért. A rendészeti bizottság vezetőjeként ezért fontosnak tartottam, hogy ellenőrizzem a kutak, szökőkutak állapotát és működését, amelyek a város egész területén rendben üzemelnek – írta pénteki közleményében Hubay György önkormányzati képviselő.

hoseg.jpg

A klimatizált helyek is megfelelő számban állnak rendelkezésre mindazok számára, akik a közterekről hűvösebb helyre kívánnak vonulni. Az egészségügyi intézmények pedig felkészülten várják az esetleges riasztásokat. Fontos, hogy ezekben a napokban különösen figyeljünk oda a nyugdíjas családtagjainkra, szomszédainkra, és lehetőség szerint segítsünk nekik a forró napok megpróbáltatásai közepette. Figyelmeztessük őket a napi 3-4 liter víz szervezetbe vitelének a szükségességére, lehetőség szerint minden segítséget adjunk meg számukra ezekben a meleg napokban. Örömmel jelentem a miskolciaknak, hogy a város minden téren felkészült a legmelegebb nyári napok okozta helyzetek kezelésére – zárul Hubay György közleménye.