A gyanúsítás szerint szerdán a kora délutáni órákban a lakás egyik szobájába bezárkózott a férj a feleségével, ott aztán előzetes szóváltás nélkül több alkalommal arcon ütötte őt. Miután azonban a férfi felszólítását követően sem akart a nő közösülni, a férj ütlegelni kezdte, majd szex eltűrésére kényszerítette. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, véraláfutásos sérüléseket szenvedett.
A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta, döntését a gyanúsításban szereplő bűncselekmény miatt 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés büntetésben rejlő szökés, elrejtőzés veszélyére alapította. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.