
Idén kegyes volt az időjárás hazánkban a búzára nézve, mert bár voltak viharkárok, megfelelő mennyiségű csapadékot és napsütést kapott a gabonanövény. A szakemberek 4,5 millió tonna búza betakarításában reménykedtek, ezt a számot azonban sikerült meghaladni, így még exportra is jut.

– Mint minden évben, augusztus elejére befejeztük a búza aratását – nyilatkozta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a minap.hu érdeklődésére. – Ötmillió tonna, jó termésű búzát arattunk le, ami az utóbbi évek legjobb minőségi átlagát hozta. A magyar családok asztalára a legjobb minőségű búzából készült termékek kerülnek, valamint közel kétmillió tonnát exportálunk. Utóbbi minősége is jó, az árak viszont megalázóan alacsonyak, ráadásul kemény feladat ott lenni a piacon, mert kicsik vagyunk, messze a tengertől.

A diósgyőri Hazai pékségben a vásárlók szeretik a magvas kenyereket, a kilós és félkilós kiszerelésűeket, de a kovászos kenyér az, amit a leginkább visznek. Veress Károly, a pékség menedzsere a minap.hu-nak elmondta, az előzetes információk alapján valóban nem lesz probléma a liszt minőségével, sőt, nagyon optimista, ahogy az árakkal kapcsolatban is.

– Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy összességében jó minőségű búza került a malmokba – fogalmazott. – A búzánál egy huszonnyolcszázalékos sikértartalom már jónak mondható, de most már azt rebesgetik, ennél is jobb lehet ez a mutató. Ahogy nézem a piacot, jelenleg úgy fest, nem kell számolni áremelkedéssel. Semminek sincs árfelhajtó hatása, így amennyiben a malmok nem emelik az árat, úgy a pékségek sem fogják.