Ugrás a tartalomra

Alvó sértettet fosztottak ki, de nem jutottak messzire (Videóval)

Létrehozva
A térfigyelő kamerának köszönhetően, perceken belül elfogták a rendőrök azokat a gyanúsítottakat, aki augusztus 13-án hajnalban, kifosztottak egy köztéri padon szundikáló sértettet. Az esetről videofelvételt is közzétettek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 44 éves H. Csaba és az 57 éves S. Imre budapesti lakosok ellen.

Nem

A térfigyelő központ munkatársai 2017. augusztus 13-án hajnalban észlelték a kamerákon keresztül, hogy Budapesten, a Nyugati téren egy alvó férfi mellé leült két ismeretlen, majd a sértett nadrágzsebéből kivették annak telefonját.

A bűncselekményről értesült járőrök egy percen belül a helyszínre érkeztek és igazoltatták a két feltételezett elkövetőt, akiknél megtalálták az eltulajdonított telefonkészüléket. A gyanúsított 44 éves H. Csaba, és az 57 éves S. Imre budapesti lakosokat elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra.