A Diósgyőri várban - ahogy régen - úgy napjainkban sem áll meg soha az élet. A miskolciak kíváncsiak az egykor a várban zajló hétköznapi életre, és természetesen a féltve őrzött titkokra is, amelyeket a középkori falak őriznek. Én is hasonló céllal indultam el szombaton alkonytájt imádott váramba… no, meg persze szándékomban állt tovább keresni a Forgatagon megpillantott lovagomat, ha már úgyis a szerelem jegyében telt ez az éjszaka.
Csodás muzsikaszó fogadott, mintegy jelezve: varázslatos éjszakának nézek elébe. Amint felbandukoltam a lépcsősor legtetejére és beléptem a vár felső részén található belső udvarba, ez a megérzésem bizonyságot is nyert, ugyanis Veronai Zappato, a nagy mágus bűvölte el éppen az odasereglett közönséget.
Igazi boszorkányságnak tűnhetett az is, amit a Tűzszelídítők véghez vittek – "idomították" a perzselő lángokat, úgy bántak velük, mint egy tökéletesen megszelídített háziállattal… na, ők biztosan kordában tudnának tartani néhány sárkányt! Bevallom, egy ponton már vártam, hogy őket is előhozzák a vár valamelyik eldugott tömlöcéből, azonban erre – a vár, és a vendégek szerencséjére – nem került sor.
A divat megszállottjai számára rendkívül izgalmas volt a korabeli öltözékek bemutatója, majd egy rövid, sérülésektől mentes kardviadalnak is szemtanúi lehettünk. Végigizgulhattuk egy csodálatos szerelem alakulását is - a programokat a Debreceni Történelmi Korok Egyesület és a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend biztosította. Rendkívül hálás voltam a valósághű múltidézésért – ezzel a vár népe is valószínűleg egyetért.
A „gyógynövények ifjú mestere” fáklyás gyógynövénytúrával kápráztatta el az idelátogatókat – senki nem tud úgy mesélni a gyógynövények eredetéről, felhasználásáról, mint az ifjú mester. Órákig el tudtam volna hallgatni regéit a növényekről, az olajokról, amik a herbáriumokból készülnek, a gyógynövények régi, népi neveiről.
Augusztus 27-én ezt nem csak én, de a hozzám hasonló gyógynövény-fanatikusok is újra megtehetik majd. Kedvenc gyógynövényszakértőnk ugyanis ekkor ismét elkalauzol majd bennünket az illatos növények rejtelmes világába.
Ezután következett a tárlatvezetés… amint felértünk a kiállítótermekbe vezető lépcsőn, és beléptünk az első ajtón, olyan volt, mintha időkapun mentem volna át. Egy korabeli jelenetbe csöppentem bele, ahol éppen koszorúkészítésről folyt a vita a házaspár között. A következő helyszínen egy „bába” mesélt a várandósság akkori körülményeiről. Az utolsó állomás volt azonban a legizgalmasabb. Egy királyné és a szeretője… a titkos szerelmi viszonyok legtitkosabbika. A lovag azonban nem hófehér paripán érkezett, ó de nem ám!
Egy ruhásládából ugrott elő, ott rejtőzött végig, én pedig a sötéttől csak pár perc után felocsúdva vettem észre: ez a lovag kísértetiesen hasonlít az én lovagomra! De nem, ő nem lehetett… vagy mégis? Az a fránya sötét! A göndör fürtökből viszont arra merek következtetni, hogy van esély arra, hogy nem csalt a szemem.
Amint véget ért rövid időutazásom a vár termeiben, lesétáltam, hogy még egyszer szemügyre vegyem szeretett váram titkokat őrző falait; a szemem sarkából még láttam, hogy serényen dolgoznak a szerelmes versíró műhelyben a jelen kor fiataljai, és elképzeltem milyen is lenne, ha egyszer valaki az én kegyeim meghódításáért írna rímes-míves sorokat. De addig is, egyedül folytatom képzeletbeli uralkodásomat.
