Ugrás a tartalomra

Ijesztő videó: mintha ránk fogná a pisztolyt a trafikrabló! A rendőrség díjat tűzött ki

Létrehozva
Álarcos rabló fosztott ki egy dohányboltot dohányboltot augusztus 14-én, késő este. Kezében lőfegyvert vagy annak utánzatát tartva követelte az eladótól a napi bevételt, majd miután megkapta, távozott a helyszínről. A bolt videokamerája rögzítette a bűncselekményt.

Az eset Pécsett, a Szigeti úton lévő dohányboltban történt, és erős hasonlóságot mutat egy-egy júniusi, majd júliusi, illetve augusztus eleji esethez.

Nem

Az elkövető 25-30 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas. A bűncselekmény elkövetésekor sötét maszkot, sötét kapucnis pulóvert, és sötét melegítőnadrágot viselt. A négy rablás kapcsán a rendőrök egyesítették az ügyeket, a korábban kitűzött nettó ötszázezer forint nyomravezetői díj továbbra is érvényben van.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfi tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ,,Telefontanú" zöld számán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy jelentkezzen személyesen munkaidőben (H-Cs:  8 – 16;  P:  8 – 13) a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán.