Ugrás a tartalomra

„Azért térek vissza, hogy ismét győzelmekhez segítsem a csapatot”

Létrehozva
A 2017-2018-as bajnokságban is a DVTK Jegesmedvéket erősíti Peter Sakaris. A kiváló kanadai támadó egy évre kötelezte el magát a miskolci csapatnál, és augusztus 19-én már vissza is érkezett Magyarországra.

- Örülök, hogy sikerült megegyeznünk a klubvezetéssel és visszatérhetek. Remek nyaram volt, sok időt tudtam tölteni a családommal és montreali barátaimmal. Csapat nélkül, személyi edző mellett készültem a szezonra. Úgy gondolom kiváló fizikai állapotban vagyok – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Peter Sakaris.

sakaris_dvtk_jegesmedvek.jpeg

S hogy miért döntött úgy, hogy visszatér Miskolcra?

- Kiváló a kapcsolatom a csapattársakkal, a klubvezetéssel és a szurkolókkal is, szinte olyan, mintha hazatérnék. Itt mindenki megtesz mindent a csapat sikeréért. A csapatnak megvan a története, a srácok tudják, hogyan kell nyerni. Nagyon szeretem ezt a mentalitást. Azért térek vissza, hogy ismét győzelmekhez segítsem a csapatot – húzta alá.