Ugrás a tartalomra

Zseniális: ez a bloggerpáros végigjárta a Trónok harca forgatási helyszíneit

Létrehozva
Minden Trónok harca-rajongó szívesen felkerekedne és meglátogatná a sorozat összes forgatási helyszínét – ezt persze több okból is csak kevesen tudják megtenni. Azonban két finn blogger hátrahagyott mindent és megtette ezt.

Tiia Ohman és Satu Walden bloggerek – a finnországi Fangirl Quest alapítói –  évek óta dokumentálják látogatásukat különböző filmek forgatási helyszínén szerte a világon. A finn duó számos mozifilm és televíziós show helyszínének felfedezésével és bemutatásával foglalkozik, ezúttal pedig eljutottak a Trónok harca két forgatási helyszínére is.

A hetedik évad tiszteletére Ohman és Walden kiadott egy átfogó Game of Thrones Filming Locations Guide-ot – ezen az oldalon megtaláltok minden infót a sorozat forgatási helyszíneiről és még sok más érdekességet is. A térképek és leírások mellett „okos” képeket is készítettek, ez azt jelenti, hogy megkeresik pontosan azt a helyszínt, ahol a GoT-jelenetet forgatták és a két képet egymásba illesztik, hogy az egy egészet adjon ki.

„ Minden reggel korán indultunk, és a naplementéig kerestük a helyeket... néha ez nagyon sok időbe telt. Ez egy életre szóló utazás!”

– írják weboldalukon. A páros egyelőre Észak-Írországban és Izlandon járt még csak, de a bakancslistájukon van Spanyolország, Horvátország, Málta és Marokkó is – hiszen ezek is forgatási helyszínek.

Tollymore Forest Park, Észak-Írország

tronok_harca_fotozas2.jpg

Forrás: Fangirl Quest

Jaime és Brienne a hídon, Észak-Írország

tronok_harca_fotozas3.jpg

Forrás: Fangirl Quest

Þingvellir Nemzeti Park, Izland

tronok_harca_fotozas4.jpg

Forrás: Fangirl Quest

Az oldalon egyébként a Trónok harcán kívül még számos olyan filmes helyszínt találni, ahová a bloggerek ellátogattak, így például láthatjuk a Harry Potter, a Sherlock, a Ki vagy, doki? vagy a Forrest Gump és az Odaát egy-egy helyszínét is.

harry-potter-filming-location-gloucester-england-3228.jpg

Forrás: Fangirl Quest; Gloucester, Anglia

A többi Trónok harca kép ezen az oldalon található, egyéb filmes helyszíneken készült fotókat pedig itt nézegethetünk.