Ugrás a tartalomra

Napokon belül megérkezhetnek az új buszok Miskolcra is!

Létrehozva
Már a napokban megérkezhetnek az első új, helyközi személyszállítást végző autóbuszok az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. miskolci telephelyére. Idén százegy új autóbusz forgalomba állítását tervezik a régióban, ennek mintegy a fele Borsodba kerül.

buszbeszerzes_2017_volan_emkk.jpg

A Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság március 13-i ülésén elfogadta a Volán-társaságok járműbeszerzéseit lebonyolító Volán Buszpark Kft. hároméves tervét. Ennek alapján ezernyolcszáznegyvenkilenc új autóbuszt vásárolnak, amihez a nemzetgazdasági tárca biztosítja a fedezetet. 2017-ben már négyszázhuszonhárom jármű beszerzéséről született döntés, főként hazai gyártók típusválasztékaiból. Mint megtudtuk, ezek közül Borsodba mintegy ötven kerülhet.

– Elfogadott üzleti tervünk szerint idén százegy autóbusz forgalomba állítását tervezzük a régióban – nyilatkozta kérdésünkre Pelcz Gábor, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója. – Ezek közül ötven alacsony belépési magasságú, szóló, helyközi-elővárosi busz lesz, negyvennégy alacsonypadlós, csuklós helyközi és hét távolsági kialakítású jármű lesz. Az ez évben a régióba érkező új járművek csaknem 50 %-a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében áll majd üzembe.

buszbeszerzes2_2017_volan_emkk.jpg

A pontos darabszámot majd az utazási igények felmérése után határozzák meg. – Hároméves eszközgazdálkodási tervünk nagyságrendileg hasonló darabszámú járműbeszerzést tervez a következő évekre is – tette hozzá a vezérigazgató. – 2020-ig a helyközi autóbusz-állomány átlagéletkorát tíz év alá szeretnénk csökkenteni.

buszbeszerzes3_2017_volan_emkk.jpg

Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében végzi helyközi, illetve hat településen a helyi, menetrend szerinti autóbuszos személyszállítást. A tevékenység teljes körű ellátását ezeregyszázhárom autóbusz teszi lehetővé, melyek átlagéletkora most tizenhárom és fél év. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében négyszáznyolcvanhat helyközi és huszonkét helyi autóbusz szállítja az utazóközönséget.

– A 2017. évben terveink szerint százharminchat autóbuszt vonunk ki a forgalomból – mondta el Pelcz Gábor. – A leselejtezett járművek életkora húsz év felett van. Az elmúlt évben száztizenhat darabos járműbeszerzés valósult meg, illetve idén év elején további húsz új elővárosi-helyközi szóló autóbusz állt üzembe társaságunknál, utóbbiak mind Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – nyilatkozta az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója.