Ugrás a tartalomra

Több ezer méh szabadult ki a baleset során, egy ember meghalt (helyszíni felvétellel)

Létrehozva
Halálos baleset miatt lezárták a 4-es számú főutat Debrecen határában péntek délelőtt, a személygépkocsi vezetője méhkaptárakat szállított, melyek kiszabadultak.

Plásztán-Kopcsa Kamilla tájékoztatása szerint egy személygépkocsi és egy kamion ütközött össze a 4-es számú főúton Bocskaikert és Debrecen között.

A személygépkocsi előzés közben frontálisan összeütközött a szemből közlekedő kamionnal, a balesetben a személygépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette - tette hozzá.

baleset_debrecen.jpg

Fotó: Czeglédi Zsolt MTI

A helyszínelés, valamint a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a rendőrök a forgalmat Pallag felé, illetve Debrecenben a 354-es számú útra terelik.

A hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy méhkaptárokat szállított a személygépkocsi amelynek meghalt a vezetője.

meh4.jpg

Papp-Kunkli Nóra elmondta: az összetört kaptárokból több ezer méh szabadult ki, befogásukhoz méhész szakember segítségét kérték a tűzoltók.