Persze nem csak a vendégeket kényeztethetjük a mutatós tojásos tekercsekkel, igazán nem bonyolult művelet az elkészítésük, viszont változatossá teheti a felcsavart omlett a gyors tojásos étkezéseinket. Egy salátával kiadós vacsora, de akár kerti borozgatások kísérője is lehet.
Ebbe a változatba most apróra vágott pulykasonka és egy kis reszelt sajt került, de ízlés szerint mindenféle felaprított, vékonyra szelt finomság kerülhet bele, a lényeg annyi, hogy jó vékony, a palacsintánál alig vastagabb lepénykéink legyenek, amelyeket könnyű feltekerni. Hedonisták baconbe is tekerhetik, sőt akár át is süthetik pár perc alatt a sütőben tálalás előtt.

Baconös-sonkás omlett-tekercsek
Hozzávalók:
- 6 tojás
- 10 dkg szeletelt pulykasonka
- 10 dkg reszelt sajt
- 2-3 evőkanál olívaolaj
- 1 teáskanál oregánó
- 12 szelet bacon
- só, bors
Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, sóval és borssal ízesítve habverővel jól felverjük, hogy teljesen homogén legyen. A szeletelt pulykasonkát apróra felvágjuk.
Egy serpenyőt olajjal kikenünk, felforrósítjuk, és egy kisebb merőkanálnyi tojást beleöntünk, mozgatva segítjük teljesen elterülni, majd megszórjuk egy kevés sonkával, reszelt sajttal és oregánóval, ha az alja megsült, a teteje pedig kezd krémesedni, akkor egy nagyobb vágódeszkára csúsztatjuk a sült felével lefelé. Ugyanígy tovább sütjük a vékony omletteket, összesen 6 darabot, közben pedig a kisült omletteket szorosan feltekerjük.
Ha mind kisült, félbevágjuk, és mindegyiket betekerjük 1-1 szelet baconbe, fogvájóval átszúrva rögzítjük.
Azonnal tálalhatjuk, de ha a bacont egy kicsit ropogósabban szeretnénk, 180 fokos sütőben 5 perc alatt át is süthetjük.